Elkezdtem olvasni és beszippantott. Mire felocsúdtam, már legalább a harmadik oldalon jártam. Utoljára elég régen volt velem ilyen (egy szilveszter estén), amikor szintén nem terveztem olvasni, csak belepillantani a könyvbe, aztán ott ragadtam.
Lenyűgözött a költőisége, a líraisága ennek a Hrabalnak. Olvastam már tőle korábban is, nagyjából tudtam, mire számíthatok, de ez akkor is letaglózott. Mint egy folyam, ami magával ragad. Vezeted végig a szemedet és a lelkedet a sorokon és képtelen vagy megállni. Magával ragad, de szó szerint. A harmadik fejezet előtt be kellett csuknom, hogy lélegzetet vegyek és legalább megpróbáljam végig gondolni amit olvastam, és amit éreztem.
Még nem értem a végére. Minden sornak időt kell hagyni.
