Mostanában gyakran érzem úgy, mintha az összes szomorú szakítós szerelmes számot rólam írták volna. Meg azokat, amikben a sármos énekes a halál faszára küldi el a dal csöppet sem szimpatikus hősnőjét. (Gondolkodtam rajta, hogy belinkelek párat, de aztán elvetettem az ötletet. Így is szar.) Persze nyilván túlzás azt hinni, hogy mind rólam szól. És az egyezés azt is jelentheti, hogy lám-lám a világ történetében mások is bántak cudarul azokkal, akik szerették őket. De ez nem igazán segít abban, hogy jobbnak lássam magam.

Tudom, bele kéne dobni némi aprót a befőttesüvegbe, de a kávézóban az összes aprómat beleszórtam borravalónak egy másikba. Persze az is lehet, hogy a tízezres is simán mehetne, előbb-utóbb úgyis leönvádaskodnám az összeget.