Tegnap vendégségben voltunk Nyanyettéknál (vacsi, géptelepítés, dumcsi). Nem szokott feszélyezni mások jelenléte abban, hogy megöleljem, megpusziljam P.-t, ő meg mondta,h szeret, én meg mondtam,h énis őt.
nyáladzó boldogság - irigykedett Nyanyett egy kicsit
Na mivel az élet általános tapasztalata azt mutatja, hogy úgy nagy általánosságban véve jönnek jobb és rosszabb napok, ezért gondoltam, emlékeztetem magam a mostani időkre, hogy tudjam, énis voltam (vagyok, leszek) boldogságos. Tehát. Ezt írtam ma G. barátomnak a szokásos hogy vagy? kérdésre:
én jól vagyok
stresszes mint mindig
és boldog annyira, mint még soha
olyan kiegyensúlyozott, megelégedett, reményteljes, bizakodó, szerelmes és szemtelenül boldog, mint még soha életemben
Tényleg sok minden történt mostanában. Kicsit olyan, mintha megint eltelt volna egy hónap egy hét alatt. Ezzel a költözéssel mintha új életet kezdtünk volna.
Dolgozó nő vagyok, tanítok, tanulok. A munkámat amúgy nagyon szeretem. Élvezem magát a munkát is, élvezem a tényt is, hogy megteremtjük az anyagi hátteret az önálló életünkhöz. Apropó önálló élet: baromi jó érzés reggel hangosan megbeszélni, hogy hogy aludtunk, csörömpölve kávét főzni, pucéron mászkálni zuhanyzás után és hangosan szexelni a konyhában (is).
NK-val pletyóztunk egyet tegnap délután. Rákérdezett, hogy milyen az együttélés, hogy bírom az emblematikusan rémes első két hetet. Megnyugtatott, hogy nem vagyok ufó, ez tényleg ilyen. Nem számít, hogy már együtt éltünk, mert most csak ketten vagyunk és le kell játszanunk, hogy kinek hol vannak a határai és ez ilyen. Idegesítjük egymást. Elmúlik. Asszem nekünk megvan az a helyzeti előnyünk, hogy már az elmúlt öt hónapban is együtt laktunk, úgyhogy most úgy látom, a két hét helyett csak kb. 6 rémes napunk volt. hálazégnek
Ja igen, munka még. Csapatépítő vacsi volt szerda este a Főnökéknél. Elmentünk P.-vel és nagyon örültem neki, hogy ő is jól érezte magát és asszem jó benyomást is tettünk. Tényleg jó este volt. :)
Barátok fronton nagyon igyekszem mindenkivel találkozni, időt szakítani egy-egy estére, egy kávéra vagy legalább egy emailre. Nem valami egyszerű. Minden hétköznapomon dolgozok/tanulok, csinálnom kéne a konferencia előadásomat, hétvégenként a család tart ránk időnként (gyakran) igényt és a legfontosabb, hogy P.-re legyen elég idő. Ölelésre, összebújásra, beszélgetésre.
Felnőttlét..
Még jó, hogy olyan hat körül hozzákezdtem. A káosz magas fokát vagyok képes létrehozni költözködés nélkül is, hát még így. P először próbált tudomást sem venni a növekvő halomról, majd 9 órakor már olyan szinten vinnyogtam, hogy azt nem lehetett tovább ignorálni.
Egyébként meg ami ma elromolhatott, az el is romlott. Vagy legalábbis megpróbálta.
És mégis - képesek voltunk együtt nevetni még akkoris, amikor haragudtunk vagy feszültek voltunk. Meg akarom tartani ezt a képességet.
Nehogy szó érje a ház elejét, hogy ilyen örökbecsű széptevést nem örökítek meg:
"Jobban szeretlek, mint a csokit."
Még ennyi van a februárból. És még ennyi van az itt lakásból. És aztán pápá hangosan bevágott ajtók, pápá disznóóllá változtatott konyha és búcsút mondunk a lábujjhegyen való szeretkezésnek is. :D
Mikor arra gondolok, hogy életemben először egy olyan hely lesz az otthonom (!), ahol minden úgy lesz, ahogy én akarom, akkor szép következetesen kijavítom az egészet T/1.-re. Mi sem illusztrálja ezt jobban, mint hogy P. ma közölte, hogy bármennyire bosszant, akkor is a ruháimra pakolja a sajátjait és az új helyen kell egy-egy szék mindkettőnknek, ahová pakolunk. Vagy szokjak rá, hogy elpakolom a cuccaim.
Na én aztán biztosan nem.
Neszen nekünk kompromisszumok.
Különben meg sose nagyobb gondunk ne legyen. :)
"Tényleg szeretlek. Ha nem szeretnélek, nem szenvednék itt veled."
én: Nem fogod megunni a fejem?
P: nem
én: Honnan tudod?
P: majd befestetünk vörösre..
Olyan beszólásai vannak, hogy kifekszek rajta az első perctől kezdve. Vagy azzal fenyegetem, hogy kidobom a nyolcadikról.
Ismerkedős dumája (najó, ez az első találkozás és az első randi közötti felszedős duma): "És hogy vagy?"
Tegnap megpróbáltam ösztönözni baszogattam, hogy tanuljon, erre: "Szivem, csend legyen."
Ma meg iszonyat nyűgös volt, úgyhogy ezt mind mondta nekem:
P: Kevés puszit kaptál ma?
én: igen
P: De simogattam a hátad, miközben néztük a Bebop-ot.
én: az igaz
P: Na látod!
Ez pedig feltette a mai napra a koronát: "...bebújunk és alszunk. Najó, nem. Fetrengünk egy kicsit. Nézzük egymást közelről."
imádom :))
