Ezzel a bejegyzéssel már egy ideje adós vagyok. Már csak azért is, mert egy újabb tétel kihúzása a bakancslistámról. Van mostmár ugyanis egy cicánk. :)
A neve Aszja. Nem, nem tudom mit jelent. Egy ukrán házaspártól fogadtuk örökbe, ők nevezték el. 3 éves, ivartalanított királylány. Cirmos. Cirmog. Hangosan nyávogva "beszélget" mindenkivel, aki hozzászól, vagy aki felé bármilyen közlendője van. A száraztápon kívül nem nagyon eszik mást, bár a kolozsvári szalonnát ma kegyeskedett elfogadni a kezemből. Kedvenc játékai a madzagos (ma már madzag nélküli) egere és a befőttesgumi. Utóbbit odahozza neked, aztán várja, hogy eldobd. Természetesen újra visszahozza. :)
Nekem gyerekkoromba sose lehetett semmilyen állatom, még halaim se. Pedig nagyon vágytam rá (mint minden gyerek). Akkor meg is mondtam anyámnak, hogy ha elköltözök innen, akkor nekem lesz egy macskám. És lett.
Mint a legtöbben, énis kisebb jószágokkal kezdtem. Nevezetesen a hét gyönyörű egeremmel. Egereket nevelni azonban össze sem hasonlítható egy macskával. Az egér terráriumban lakik, csak akkor jön ki, ha kiengeded, és valójában egész jól elvan a saját kis életterében nélküled is. Na egy macska egyáltalán nem ilyen.
Először is Aszja rettenetesen félt, mikor elhoztuk. Egy napig ki sem jött az ágy alól. Még az alomra sem. Ennek nyilván az lett a következménye, hogy mikor már nagyon kínozta a szükség, akkor ott végezte a dolgát, ahol éppen érte. Én meg sírtam. Nem azért, mert fel kellett takarítani, hanem mert úgy láttam a cicánkon, hogy nem érzi biztonságban magát, hogy nem jó neki itt. Aggódtam a kis cirmos seggéért. Aztán kialakult egyfajta rend, mindenki szép lassan hozzászokott a másikhoz.
Igazából azt akartam megírni, hogy cicával élni mennyire különleges élmény számomra. A macskának ugyanis saját egyénisége van. És igényei, amikhez igazodnunk kell. És már nem üres a lakás sose. Aszja betölti a jelenlétével. Bújik. Dorombol. Vagy egyszerűen csak lefekszik a lábamhoz és jelen van. Furcsa érzés, hogy mindig van kihez szólni. Furcsa, de jó érzés. Aszja mindig mosolyt csal az arcomra. Én azt hittem, hogy a macskatartás túl van hype-olva, azért mégsem egy hűséges kutyáról beszélünk, aki vár rád és nélküled elveszett. De már értem a macska gazdikat. Nem az a lényeg, hogy vár-e az ajtóban, mikor megérkezel (mellesleg vár), hanem hogy valamiféle kötődés alakul ki, ami mindkettőtöknek jó. :)
