Holdvilág

Nem tudom, hogy találkozott-e ezzel az érzéssel más kisbabás anya, de engem eléggé nyomaszt. Van egyfajta társadalmi nyomás azzal kapcsolatban, hogy egy otthon ülő anya nem csinál mást, csak játszik, főzőcskézik, takarítgat, semmi dolga. Csak a kenyeret pusztítja. Egy háztartásbeli. HTB.

Iszonyatosan rossz érzés. Semmirekellőnek és haszontalannak érzi magát az ember. Borzasztó kiszolgáltatottság.

Én az első perctől kezdve rettegtem tőle. Aztán kitaláltam, hogy önkénteskedek, hogy ne érezzem magam olyan haszontalannak.

És ez rengeteget segített. Köszönöm, hogy kaptam rá lehetőséget. Köszönöm, hogy úgy segíthettem, hogy közben én is sokkal jobban éreztem magam.

Nem ez volt életem napja. Kicsit sok volt már a feszkóból, úgyhogy délelőtt bőgtem egy isteneset. Aztán összeszedtem magam, mert egy kis önsajnálat még oké, de közben azért el kell látni Manócot is.

És akkor az anyuka lét egyik tipikus, ám annál meghatóbb jelenete: ülök a budin, a gyerekem nyilván bekísért. Magyaráz, tesz-vesz, majd egyszercsak megölel és életében először közli velem, hogy: "szeet".

Életem legszebb pillanata. :)

Kimondottan utálom az anyák napját. Kimondottan utálom, hogy anyám milyen felhajtást képes csinálni belőle. Kimondottan utálom, hogy kötelezően hálát kell adnom azért, hogy a világra szültek, holott én nem kértem ezt, ez nem az én döntésem volt.

L sosem felejt el anyák napján felköszönteni, amióta fel tudja fogni a kis eszével, hogy mire való ez az ünnep. Sőt, többször hívott már el az óvodai/iskolai ünnepségre is - az más kérdés, hogy az anyja kijelentette, hogy meg ne merészeljek ott jelenni, mivel ezek az ünnepségek az _ÉDESANYÁKNAK_ szólnak. Bekaphatja.

Amióta két éve fültanúja voltam, hogy hogyan viselkedik az anyáknapjával kapcsolatban, azóta tudom, hogy ezt a meccset már rég elbukta. Covid volt, L nálunk töltötte a hétvégét. Megbeszéltük, hogy mindenképpen felhívja azért majd Tm-t, hogy felköszöntse. Emlékszem, engem reggel egy maga készítette kis képeslappal ébresztett, rajz volt rajta és ákombákom írás, hogy boldoganyáknapját. Nagyon meghatódtam. :) Mondta, hogy az anyjának is szeretne rajzolni valamit, én meg buzdítottam, hogy csinálja, biztosan nagyon fog örülni neki. Aztán délután skype-oltak és L büszkén mutatta az anyjának a rajzot amit készített. Mire az anyja elkezdte fullba kritizálni, hogy "csak ennyi?", "virágot miért nem rajzoltál?" stb. Még hallgatni is rossz volt...

Aztán tegnap reggel is kis kedves cetlivel várt L, amin szép írással, szívecskével ott volt, hogy boldog anyák napját. Anyám és nagymamám is kapott egyet-egyet. Este pedig felhívhatta az anyját, hogy őt is megköszöntse. Nagyon rövid telefon volt, csodálkoztunk is. Aztán mikor hozta le a szennyesét, láttam rajta, hogy lógatja az orrát. Kiderült, hogy az anyja nem engedte, hogy elmondja azt a verset, amit az ünnepségre megtanult, helyette azt kérte (!), hogy az orgonaágát énekelje el a gyerek. L viszont nem énekelt, mert nem akarta felébreszteni az öccsét, erre az anyja mondta, hogy akkor ennyi. Teljesen össze volt törve szegény gyerek. Hiába ajánlottam fel, hogy hívjuk vissza az anyját és énekelje el neki nyugodtan a dalt a nappaliból, már nem akarta.

Tm tiszta idióta. A hülye külsőségek meg a kirakat számít. A hamis elvárásaitól és álomképeitől nem látja, hogy a saját gyereke amúgy mennyire rajong érte, mennyire szereti és mennyire meg akar neki felelni. Én is megéltem ezt anyám részéről, csak én ennyi idősen már sokkal dacosabb voltam. Akart a franc már pedálozni.

Ma is utálom az anyák napját. Egyetlen gyerek sem kérte, hogy megszülethessen. Én kértem, hogy megszülhessem. Hogy szerethessem. Hogy nevelhessem. Hogy nézhessem. Hogy létezzen.

Tulajdonképpen én vagyok hálás őérte. Mindkettőjükért. És ez így van jól.

Mi minden nap levisszük legalább egyszer a levegőre.
Mi nem hagyjuk sírni.
Mi egyéves korán túlig szoptattuk.
Mi énekelünk, mondókázunk, olvasunk nekik.

Te eldobósba pelenkázod, én mosiba.
Te babakocsiban viszed, ő tricikliben, én a hátamon.
Te leülteted a képernyő elé, hogy "normálisan" egyen, nálunk nincs tévézés.
Te magad sütöd a kenyeret, ő nem ad neki cukrot, én megengedem, hogy egyen a nagyanyja sütijéből.
Te vele alszol, ő csak délután alszik vele, én külön szobában.
Te nem engeded, hogy felmásszon oda, az övé nem tud felmászni, én hagyom.
Te sok játékot veszel neki, ő sokat kapott a rokonoktól, én az egyszerűbb gyermekkorra törekszem.
Te nem adod bölcsibe, ő másfél évesen, én kétéves kor után.

Nem vagyunk egyformák, nem nevelünk egyformán, de egy valami mégis közös: nagyon szeretjük a gyerekünket.

Tegnap volt imádott Papikám születésnapja, miközben már 2018 óta nincs velünk. Nem láthatta már a gyönyörű kis dédunokáját. Emlékszem, 2019-ben halottaknapján ott volt az egész család a sír körül. Mamikám teljesen összetörve sírdogált. Akkor mondtam neki, hogy nem hiszi el, de tudok mondani olyat, amitől egy egész kicsit jobban érzi majd magát. Akkor mondtam el neki, hogy várjuk Manócot.

Manóc a második keresztnevét Papikám (és apukám, és SirM és SirM apukája) után kapta. Hiszem, hogy ezzel csatlakozik egy olyan folytonosságba, ami fontos értékeket visz magával.

Gyakran eszembe jut Papa. Sok szép emlékem van róla.

Amikor kicsi gyerekek voltunk, akkor rengeteget énekelt nekünk. A karácsonyfa alatt is mindig ő vezette az éneklést. Ma is minden karácsonykor éneklünk, s közben belengi a szobát az emléke.
Elvitt minket a kocsmába, mert ott fagyit is lehetett venni, és mindig választhattunk magunknak valami játékot is.
Húzott minket a háztáji szekéren fáradhatatlanul.
Mindig a legnagyobb görögdinnyét vette meg a dudálós árustól.
Sakkozott velem.
Számtalan újságot és folyóiratot járatott, hatalmas könyvtára volt, amiből bármikor bármit elvihettem.
Mindig megoldotta az Élet és Tudományban a rejtvényeket.
Öreg fejjel megtanulta kezelni a számítógépet. Utána emailben küldte be a megfejtéseket. :)
Tudott zongorázni, hegedülni és tangóharmonikán is játszani.
Már hajnalban felkelt minden nyáron öntözni. Mire mi felkeltünk, már félpucéron tevékenykedett a kertben.
Mindig ingujjban járt.
Nagyon szeretett jókat enni és jókat inni.
Ő tanított meg minket kártyázni.
Kivitt minket a Túrra pancsolni és ölben egyesével behordott minket a homokpadra, amit mi csak szigetnek hívtunk.
Beengedte a kutyát és a macskát is a házba, pedig Mama nem engedte.
Nagyon szeretett sudokuzni.
Rajongott a szappanoperákért.
Egy csomó hülyeséget rendelt a tv shopból.
Tanító, könyvtáralapító, iskolaigazgató is volt.
Mérhetetlenül büszke volt minden unokájára. Egyformán szerette őket, mindet a saját külön egyéniségéért.
Mindenkinek adott, aki kért.
Soha nem volt olyan, hogy ne lett volna kedve játszani.

Sokszor eszembe jut, mennyire örülne Manócnak, és milyen nagyon szeretne vele játszani.

Nagyon hiányzol, drága Papikám!

Ééééés egy újabb év, amit valami jóféle náthával zárok. :D Nem is emlékeztem a tavalyira, úgyhogy rendesen felröhögtem, amikor visszaolvastam a 2020-as értékelést. Elvileg amúgy nem covid ez sem, bár még mindig az életünk része ez a rossznyavalya. Maszkot kell viselni a tömegközlekedésen, a boltokban, meg mindenféle zárt helyeken. Kényelmetlen, de legalább az utcán most nem kell, úgyhogy a játszótéren jól elvagyunk.

Az idei évre betervezett dolgok azt kell mondjam, hogy legalább 50%-ban megvalósultak. :D

1. Valóban jelentkeztem önkéntesnek. Egy kisfiú tanodás hétvégéit segítem feladatlapokkal, de szeretnék jövőre kijárni terepre is legalább egy-két havonta. Úgy érzem, hogy személyesen sokkal többet is tudnék segíteni, mint a feladatokkal távolról. Arról nem is beszélve, hogy ez az önkénteskedés nekem is milyen sokat ad. A kreativitásom, a feladatok összeállítása, a tény hogy segítek egy kicsit valakinek - ezek mind nagyon jó érzéssel töltenek el és enyhítenek kicsit az érzésen, hogy mennyire nem csinálok semmit.

2. Hát a honlapok elkészítése teljesen elmaradt. És ennek csak részben oka, hogy milyen konfliktusok vannak családon belül. Sokkal inkább az a helyzet, hogy Manóc minden energiámat felemészti. Egyszerűen se időm, se erőm másra. A kicsinyke szabadidőmben saját magamat rekreálom, és ebbe egyelőre a honlapkészítés nem tartozik bele. Feladatlapot írni sokkalinkább. Meg rajzolni, olvasni, játszani.

3. Festeni nem igazán sikerült. Annyira macerásnak éreztem kipakolni hozzá, hogy ez elmaradt. Cserébe L-val egész sokat kreatívkodtunk. És idén karácsonyra megkaptam a Rajzolj egy krumplit! könyveket, úgyhogy nem adtam fel a dolgot.

4. Na ez az utolsó pont maradéktalanul megvalósult. 100%-ban anya vagyok. Életben tartom, terelgetem, korlátok között kielégítem a kis igényeit - és közben igyekszünk maximálisan jól érezni magunkat.:)

A 2021-es év egyébként összességében egy nagyon jó év volt. Tavaly az év felét töltöttem anyukaként, és azt hiszem elmondhatjuk, hogy az volt a felkészülési időszak. Ahogy Manóc betöltötte a féléves kort, rohamosan elkezdett kinyílni számára a világ. Napról napra volt valami látványos fejlődés. Mondjuk ezzel együtt megjelentek újabb kihívások: mosipelusozás, EC, féken tartani a gyereket, hogy ne essen le és ne üsse be, új napirend kialakítása, 9 hónapig egy dobozokkal meghosszabbított fotelágyban "aludni", minden nap kétszer levegőre vinni (mondjuk ez legalább megoldotta azt a kínzó hiányt, hogy nincsenek anyuka barátnőim :)), folyamatosan rendelkezésre állni.

És láss csodát! Kiderült, hogy a gyermek nyiladozó személyisége egy erős akaratú, határozott, maximálisan a megszokások rabja alkatot rejt. Fogalmazzunk úgy, hogy az alma nem esett  messze egyik fájától sem. :D

Ami engem illet, engem a 2021-es esztendő nevelt igazán anyává. És ami csodálatos: hogy nem csak a fiam anyjává, hanem a L anyjává is. Sokkal türelmesebb lettem, szeretetteljesebb, figyelmesebb. Nyilván vannak még rossz és nehéz napok, de szerintem sokat fejlődött a viszonyunk. Manóc pedig imádja a nővérét. Jó őket látni ebben a szeretetben.

Egyébként SirM-mel is sokkal kevesebb vitánk volt már az idén. És ennek csak az egyik oka az, hogy túl fáradtak vagyunk hozzá. :D Valójában sok konfliktust kiiktatott, hogy neki van egy melója, amit most nagyon szeret, bejár irodába, amit élvez, és utána tud ránk figyelni lelkiismeret furdalás nélkül.

Ha visszatekintek 2021-re, akkor ez a folyamatos változás és a jól kialakított rutinok éve volt egyszerre. Visszaemlékezve kiragadok pár jó dolgot:
- Manóc első szülinapja
- nyáron mamánál nyaralni egy hétig
- megismerni anyuka barátnőket
- advent L-val és SirM-mel
- közös vacsi kettesben SirM-mel
- wellnesselni egyedül
- amikor először kaptam puszit Manóctól

------------------------------------------------------------------------------------------------------

És akkor most jöhetnek a tervek 2022-re:

1. Terepen is önkénteskedni.

2. Sikerrel venni a munkába való visszatérést

3. Többet rajzolni, festeni, olvasni.

4. Manócnak jó bölcsit választani.

5. Folytatni a spanyol tanulást.

6. Több időt eltölteni kettesben SirM-mel.

7. Megcsinálni a jogsifelfrissítő tanfolyamot (és többet vezetni).

+1 (muhaha) tornázni itthon rendszeresen

1. Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?
Ez egy nagyon bájos ifjúsági regény a halálról. Nem nyomasztó, de végig a halált övező tabu lebontásán dolgozik. Kellemes olvasmány volt, nem bántam meg.

2. Walter Tevis: A vezércsel
Mivel általános iskolás koromban versenyszerűen sakkoztam, ezért nekem az izgis sztori mellé abszolút elhozta a nosztalgiahullámot is ez a könyv. Tök jó volt kicsit újraélni az egykori versenyek és készülések hangulatát. Annyi klassz embert ismertem meg a sakkon keresztül és olyan sok élményt adott. :)

3. Tom Rob Smith: A 44. gyermek
Na ez egyáltalán nem olyan volt, mint a film. Néha éreztem egy pici megbicsaklást, de alapvetően ez egy elég színvonalas krimi volt, ráadásul én nagyon bírom az "orosz hangulat"-ot.

4. Edith Eva Eger: Az ajándék
Még A döntésnél is jobban tetszett. Nagyon jók voltak az életből, a konkrét terápiákból vett példák. Még biztosan elő fogom venni a későbbiekben is.

5. Szlukovényi Katalin (szerk.): Diridongó
A Lidlben találtam véletlenül és nem tudtam otthagyni. Annyi jobbnál jobb kortárs vers is van benne, hogy azóta már két példányt is vettem ajándékba belőle. Manócnak már többször is végigolvastuk esti meseként. Imádja az egész család. A legnagyobb kedvencem a Némely kukacok életstílusáról.

6. Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á
A Meseország mindenkié c. könyv kapcsán olvastam róla egy ajánlóban és használtan beszereztem egy példányt. Egyáltalán nem bántam meg! Nagyon jópofa, könnyed, de egyáltalán nem didaktikus mese az elfogadásról, a különbözőségekről. L is elolvasta és neki is nagyon tetszett. Oda fogom adni anyának is.

7. Stephen King: A tűzgyújtó
Ez a könyv már nagyon régóta tervben van nekem, és nem is csalódtam benne. A könnyedebb King könyvek közé tartozik, de lebilincselően mesél. Jó volt együtt izgulni vele.

8. Sofi Oksanen: A kutyafuttató
Újra a realizmus talaján, újra belemenősen, bár nem annyira kőkeményen, de azért ez is igazi Oksanen. Lehoz az életről. A fenébe, hogy olyan sokat kell várni a következő regényre.

9. Art Spiegelman: A teljes Maus
Véletlenül találtam meg a nyaralás alatt az előszobai könyvszekrényben mamánál a Maus első kiadását. Még anno Síkfőkúton hallottam róla. Teljesen beszippantott rögtön. Annyira brutális, annyira húsba vágó. A képregény műfaja sosem tudott megérinteni - eddig. Ez viszont teljesen bedarált. Kötelezővé tenném a középiskolában.

10. Polcz Alaine: Asszony a fronton
Még egyetemista koromban olvastam egyszer. Most a Maus után úgy éreztem, mehet mégegyszer. Csak hogy ne felejtsem el, hogy micsoda borzalmak történhettek meg azokkal is, akik nem zsidóként szenvedték végig a második világháborút.

11. Szabó Magda: Katalin utca
Újabb regény ugyanebből a korszakból. Szabó Magda hozza a szokásos hatásvadász ámde lebilincselő stílusát, engem mégsem sikerült igazán elkapnia. Valószínűleg azért, mert az én életemből hiányzik az ilyen sorsfordító törés.

12. Roald Dahl: Matilda
L-nak olvastuk esténként. Tavaly valamikor megnéztük a filmet (és odaégettünk alatta egy tepsi tejpitét), úgyhogy mindenkinek volt már a fejében egy sztori, de még így is nagyon szórakoztató volt ez a kedves kis regény.

13. Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban
Nem hallottam sose a brit kémnőkről, úgyhogy nem csak izgis, de tanulságos is volt a regény. Kellemesen romantikus, megfelelően adagolva izgalmas.

14. Hans Fallada: Kiskarácsony
Otthonról hoztam, de én nem emlékeztem rá gyerekkoromból. Őszintén szólva nem is vagyok benne biztos, hogy 10 éves kor alatt átmegy-e a történet lényege. Mindenesetre nagyon megkapóak a rajzok, a tömör szöveg és a bájos történet.

15. Ania Ahlborn: És bebújt az ördög
Hát itt valami sokkal jobbra számítottam. Az egyetlen szál, amit át tudtam érezni, az anya hozzáállása volt. A szerző nem ír rosszul, de igazán jól sem.

16. Laurell K. Hamilton: Övön alul
Az utóbbi idők legjobb Hamilton könyve. Olvastam róla, hogy túlságosan lelkizős. És tényleg. És ez a legnagyobb erőssége. Imádom, ahogy szépen van vezetve a krimi, és közben az emberi érzések, a párkapcsolati helyzetek is pszichologizálás, megmondóskodás nélkül vannak levezetve. Szuper volt, még ilyet!

17. Robert Galbraith: Zavaros vér
Rowling most sem hazudtolta meg magát. És szerencsére ő is előtérbe helyezte az érzelmeket, az emlékeket, a kapcsolatokat. És ez szerintem nagyon jót tett a sorozatnak. Ez volt az eddigi legjobb rész. (És amúgy azért kaptam a saját példányomat, mert Sanyinak korrektúráztam a doktoriját.)

18. Berg Judit: Rumini
Milyen cuki kis kalandregény! Klisék és mégsem. Kaland és tanulság, de semmi didaktika. Kellemes fordulatok, még én is izgultam. :D Jöhet a többi is.

--------------------------------------------------------------

Nagyon kevés ennyi könyv. Persze volt még sok, amit L-nak elolvastunk esténként, csak nem írtam fel őket. Meg hát Manóc mellett sokszor inkább játszottam abban a pár szabad órámban, hogy reseteljem kicsit az agyam.
A legjobb könyv pedig a Zavaros vér volt idén. De azért itt is van verseny: Hamilton, a Maus vagy Oksanen is ott van a topon. Meg a Diridongó, meg Az ajándék.

Jövőre több lesz!

Oké, elsősorban én tanulom őt. :D

Ma reggel például babacsintát csináltam neki (banános palacsintát), amit instamami módon elrendeztem egy tányéron és letettem mellé az asztalra. Egyszerre csak egyet adtam oda neki, azt is kis darabokra tépkedve, hogy ne legyen forró. Mit tesz erre az én drága gyerekem?

Nyilván betömködi a szájába az egészet, közben diszkréten fulladozik és szimultán követeli a következő adagot.

A második palacsintáig bírtam a dolgot, aztán fogtam az egész tányért és elé raktam. És láss csodát! Innentől kezdve tisztességesen harapdált bele. Okéoké, egyesével beleharapott egyet az összes tányéron lévőbe. :D De legalább már nem úgy akarta körbepisilni a területét, hogy egyszerre benyomja az egészet.

Szóval ma ezt tanultam én, és még dél sincs.

Peruból hazafelé jövet A-val összeszedtük, hogy miket tanultunk a Peru trip alatt. Könnyezve nevettünk közben. Most megkísérlek egy ilyen listát az elmúlt 1 évet illetően is.

Tehát amiket tanultam:

- Minimális alvással is funkcionálni.
- Mosizni.
- Hurcizni.
- Szoptatni (ó igen, azt is tanulni kellett!).
- Mindenfélét eladni (és megvenni) az interneten. Oké, belátom, jobbára megvenni.
- Azt, hogy a textil pelenka igen sokoldalú eszköz.
- Hogy a játszótérre hurcolt minden játék csupán cserealap, mert a saját gyereked úgyis más játékaival akar játszani.
- Hogy fogak nélkül is meg lehet harapni az embert, 4 foggal meg pláne.
- Hogy amit én eszek, az sokkal finomabb.
- Újra felfedeztem, hogy labdázni jó játék.
- Rájöttem, hogy szeretek építeni.
- Megtanultam kevesebb játékot felkínálni.
- Mégjobban odafigyelni.
- Türelmesebbnek lenni.
- És hogy nincs ember, akit jobban szeretnék nála a világon.

-------------------------------------------

Nehezen ment ennek a listának az összeírása. Az elmúlt időszak leginkább folyamatos alkalmazkodást igényelt, hiszen napról napra változik minden körülöttünk. Manóc minden nap mutat valami újat, és sokszor azt érzem, hogy nem csak neki kell felnőnie, hanem nekem is fel kell nőnöm a feladathoz.

Hát hajrá.

Te vagy nekem

a kakaóscsiga széle
a francia krémes teteje
a dobostortán az égetett cukor
a kalácsban a mazsola
a hóesés
a napsütés
a könyv legjobb mondata
a dorombolás
a puhi takaró