Holdvilág

Ne is kérdezzétek, hogy miért pont most. Csak úgy.

Szóval 2014 volt az eddigi legnehezebb évem (belinkelem a vele kapcsolatos várakozásaimat). Még 2011-et is sikerült felülmúlnia, pedig az sem volt sétagalopp. A kitűzött célok meglepő módon nagyjából megvalósultak, de egyáltalán nem úgy, ahogy terveztem.

– Az esküvőt megszervezni egy őrült ámokfutás volt, amit jobbára egyedül csináltam és annyira egyáltalán nem élveztem. Maga az esküvő azonban nagyon-nagyon jó volt, és örülök, hogy ezt az élményt nem hagytam ki az életemből. Egy dolog viszont biztos: soha többé nem megyek férjhez.
– Nagy nehezen abszolváltam is. Vért izzadva megírtam még egy cikket és leadtam a disszertációm felét is. Azóta hozzá sem nyúltam a kutatási témámhoz. Kicsit megrekedtem.
– Tepi marhára nem szerezte meg a másoddiplomáját.
– Felköltöztünk a fővárosba és egy meglehetősen jó lakást sikerült bérelnünk egész barátságos áron. Szóval ezzel kapcsolatban kifejezetten szerencsénk volt. Azóta sokkal többet beszélünk és találkozunk az itteni rokonokkal, ami nagyon jó érzés. TT-ékből azóta már két külön rész lett, ráadásul meg is bonyolódott minden.
– Ami a munkakeresést illeti, Tepinek egészen klassz munkahelye lett, én meg akkora pofont kaptam az első tisztes munkám képében, mint még sose. De erről rinyáltam már eleget.
– Ami a tanulást illeti, rajta vagyok az ügyön.

És akkor a tervek és célok 2015-re:

– Új munkát találni, ahol junior fejlesztőként dolgozhatok.
– Megtalálni azokat a dolgokat, amik akkor is boldoggá tesznek, ha épp nincs teljesen minden rendben körülöttem.
– Annyit találkozni a barátaimmal, hogy ne érezzék úgy, hogy hűtlen vagyok hozzájuk.
– Sokat fényképezni.
– Megtalálni elveszett önmagam.

Mostanában gyakran érzem úgy, mintha az összes szomorú szakítós szerelmes számot rólam írták volna. Meg azokat, amikben a sármos énekes a halál faszára küldi el a dal csöppet sem szimpatikus hősnőjét. (Gondolkodtam rajta, hogy belinkelek párat, de aztán elvetettem az ötletet. Így is szar.) Persze nyilván túlzás azt hinni, hogy mind rólam szól. És az egyezés azt is jelentheti, hogy lám-lám a világ történetében mások is bántak cudarul azokkal, akik szerették őket. De ez nem igazán segít abban, hogy jobbnak lássam magam.

Tudom, bele kéne dobni némi aprót a befőttesüvegbe, de a kávézóban az összes aprómat beleszórtam borravalónak egy másikba. Persze az is lehet, hogy a tízezres is simán mehetne, előbb-utóbb úgyis leönvádaskodnám az összeget.

Egyáltalán nem könnyű írni. Gondolkodni sem könnyű. Még érezni sem.

Tegnap, amikor lemondtad a közös programokat, annyira szomorú lettem. Pedig valahol tudtam, hogy így "helyes". Már napok óta nem sírtam. És ezután végre sikerült. És végre sikerült érezni és látni magam. De attól még szomorú voltam.

Már el akartam vele dicsekedni, hogy egész jól működik a parafa tábla és a színes cetlik rendszere. Hogy tényleg öröm levenni és összetépkedni őket. És még motivációs listát is írtam, amit a szekrényajtóra ragasztottam ki belülről. Hogy képes vagyok rá. Egyébként ez tart egyben: hiszem, hogy soha nem késő tanulni és hogy menni fog.

Ma edzettem is. Reggel! Nem hittem, hogy bírni fogom, de bírtam. És még jól is esett, úgyhogy ebből bizony rendszer lesz.

És nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy még valami munkaféle is lesz. Nem igazi munkaidővel, itthonról csinálva. Nem nagy dolog, gyakorlatilag pénz nem lesz belőle, de jó lehetőséget adna gyakorolni és talán valamiféle referenciának sem lenne rossz. Arról nem is beszélve, hogy végre korrekt és jófej emberekkel lehetne dolgozni.

Ezekről is akartam írni, de igazából másról is. Már napok óta fogalmazom, de egyszerűen képtelen vagyok értelmesen formába önteni. Talán egy másik nekifutással.