Bizonyára más is ismer olyan embert, akinek nagyon nehéz elnyerni a bizalmát, aki roppant magas falakat emel és aki nem nagyon enged be mögéjük senkit. Nekem is van ilyen barátom, és van egy másik ilyen valaki is, akiről nem tudom azt mondani, hogy a barátja lennék. Éppen amiatt, mert falakat épít.
Én meg bontom ezeket a falakat már bő másfél éve. Nem egyszerű. És egy ideje kissé sziszüphoszinak tűnik a dolog. Vagy Kőmíves Kelemen félének. Amit rakok este, az reggelre leomlik. Csak az a gond, hogy ezesetben én vagyok a hibás a kőfal leomlásáért (a tegnapi miatt gyötör rémes bűntudat, ezért ez a poszt).
Nem tudom, hogy eljutunk-e egyszer egy normális baráti kapcsolatig. Azt sem tudnám egészen pontosan megmagyarázni, hogy miért is nem küldtem már el őt is, meg az egészet a fenébe. Az elején nagyon megérdemelte volna. Most meg én érdemelném meg. Még jó, hogy össze vagyunk kicsit kötve, nehogy mán egyszerű legyen.
