Holdvilág

A születésnapomra kaptam egy üzenetet T.-től, hogy boldogat és hogy "gondolom ennél nem lehetne szebb".

Gondolkodnom kellett, hogy mire érti, aztán arra jutottam, hogy bizonyára azt képzeli, hogy csodálatosan a felhők fölött járok így az esküvő után és bizonyára valami klassz kis tengerparti helyen süttetem a hasam.

A valóságtól meg mi sem állt távolabb. Ültem a munkahelyemen és nyomorultnak és kicsinek és reménytelennek és persze iszonyatosan boldogtalannak éreztem magam. (Jelen időben is írhatnám.) A tavalyi csodálatos szülinapomhoz képest lassan elmondhatom 2014-ről, hogy felzárkózott 2011. mellé és joggal pályázhat az életem legnehezebb éve címre.

Néhány hete sírtam Tepinek, hogy mindenki milyen boldog (nyilván erős csúsztatás), és hogy mindenki azt várja tőlem, hogy végtelen örömmel teljek el és persze legyek hálás, hogy ilyen szép életem van, sose többet nem leszek olyan boldog, mint egy házasság első heteiben. Hogyne.

Egyébként nyilván hálásnak kellene lennem. Amúgy vagyok is. Csak a kurva nagy hála nem tudja megszüntetni a görcsöt a gyomromban, a kaparó érzést a torkomban és a könnyeket (amiket egyébként most épp olyan ritkán ejtek el, mint a legnagyobb válságaimban egyébként - de arról, hogy milyen könnyen sírok vagy nem sírok, majd máskor).

Fb-on mindenki mosolyog. A távoli ismerősökön tényleg az látszik, hogy boldogok. Hogy szép helyeken nyaralnak, hogy finomakat esznek, hogy szeretik őket. Én meg ülök az irodában, ahol mindenki megvet vagy le se szarja a fejemet. Ahol csak egy kellemetlenség vagyok. Próbálok kemény lenni, és nem szeretni őket (hehe, stockholm szindróma? nyilván ez is túlzás, lapozzunk). Sírtam Tepinek, hogy mindenki olyan boldognak tűnik, csak én vinnyogok itt.

Valahol az eszemmel tudtam, hogy nincs igazam. Hogy belőlem is csak az a néhány megosztott cikk látszik, a boldog lánybúcsús album (nem mellesleg az az este azon kevés esték egyike volt, amikor tényleg boldog voltam az utóbbi hónapokban), az állapotváltozás, hogy már házas vagyok (és a több mint 200 lájk). Ennyi. Joggal hihette T., hogy olyan boldogságom van, mint még sose.

Hát nincs. Hagyom, hogy elnyomjon valami, amin minden erőmmel próbálok változtatni. Talán ez a baj. Nem lenne szabad ennyire akarnom. De valahogy még ez sem megy. Elvesztem magam szép lassan.

Közben meg tudom, hogy nem könnyű azoknak sem, akik a tökéletesre utómunkázott és meseszép profilképet, a tengerparti nyaralást, vagy a szurkolói fotót osztják meg. Hogy az ő szívüket is változatos bánatok facsarítják. Nem nyugtat meg ez a gondolat. Szeretem őket, nem kívánom nekik ezeket a nehézségeket. Nem érzem magam könnyebbnek az ő bánatuktól.

Tepi szerint könnyebb lesz, ha kitalálom, hogy hogyan tovább. És én döntöttem, de nem könnyebb. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom még öt hónapig kibírni valahogy. Lehet, hogy szükségem lesz hozzá külső segítségre. Egyszerűen nem tudok itt megállni. Túlságosan félek attól, hogy mi lesz, ha lemondok erről a lehetőségről. És persze nagyon félek attól is, hogy milyen lesz a következő öt hónap itt. Meg tudom-e állni a helyem legalább szakmailag, vagy a csapatból való kilógásom teljesen ellehetetleníti, hogy hatékonyan dolgozhassak. Csupa kérdések vannak bennem, és nem tudom, hol lehetnek a válaszok.

Megcsináltam a blogot: http://napi7.blog.hu/

Ma azzal töltöttem némi időt, hogy akciótervet állítsak fel stresszkezelés céljából. Néhány napja ugyanis visszatért az erős szorongásom, ami azzal a kellemetlenséggel is jár, hogy reggel nyugtalanul és gyomorgörccsel ébredek. És már megint összeszorítom az állkapcsom, ha nem figyelek rá tudatosan, hogy ne tegyem. Még nem annyira rémes a helyzet, mint néhány hete, de nem is akarom, hogy odáig fajuljanak újra a dolgok. Íme a tervem:

1. Mivel reggel már úgyse tudok rendesen aludni, ezért hasznosan is tölthetem ezt az időt. Tepi úgyis munkába indul fél 7-kor, a legjobb az lesz, ha én is felkelek és ezt a plusz félórát arra használom, hogy a munkába menet az út egy részét sétálva tegyem meg. Így több legyet is ütök egy csapásra, hiszen a séta testmozgás, a Tepivel töltött idő meg ajándék.

2. Listát fogok írni a jó dolgokról az életemben. Tudom, hogy kurva hosszú lista lesz. :)

3. Árnyalni fogom a problémáimat, mert jelenleg csak a rémes, borzalmas és egyéb végtelenül negatív jelzők segítségével vagyok képes megfogalmazni őket, de az nem lehet, hogy ennyire kilátástalan legyen a helyzet.

4. Minden este rá fogok szánni félórát a nyugodt heverészésre (net vagy bármilyen külső inger nélkül).

5. Ki fogom próbálni az olyan stresszoldó módszereket mint a mély légzés, az izomlazítás vagy a zene.

6. Csinálok egy blogot, ahol minden nap hálát adok 7 dologért, ami aznap jó volt.