"csak egy ribanc, aki jó dolgába azt se tudja mit csináljon"
"nálad önzőbb ember nincs a világon. nem csoda, hogy egyedül vagy és nem kellesz senkinek"
"nincs vele semmi baj, csak — fura"
"elmész az első jöttmenttel, aki egy kedves szót szól hozzád"
"nem vagyunk barátok"
"nehéz természete van"
Az az általános tapasztalat a világban, hogy bár szeretnénk azt hinni, hogy minden ok-okozat elvén működik, sajnos kurvára nem így van. Néha annak a hite is megnyugtató lenne, hogy ha valami rossz történik, akkor cserébe lesz majd valami jó is.
Én nem hiszek már abban, hogy minden ember megfizet a csalásért, az aljas tettekért (ha ez tényleg így lenne, politikusaink is kevésbé lennének bátrak az aljasságokban), de sokszor érzem úgy, hogy a jó dolgokért viszont megfizetünk.
Egy dolog azonban biztos. Ha az ember elfojt, akkor annak meglesz a böjtje. A néhány órányi, napnyi viszonylagos nyugalomra ezerszeres erővel üt rajta újra a szorongás, a szomorúság, a félelem.
A hiány. A hiányod. A kétségeim. A kérdéseim. A félelmeim. A korlátaim. A bűntudatom.
(ez már rég nem arról szól, hogy elengedlek-e. nekem efölött már rég nincs hatalmam)
Tanulom, hogy mi az a div. Meg a nav. Hogy mi a margin. Hogy mit jelent elfogadni. Tanulok bízni — másokban, magamban, a döntéseimben. Tanulok érezni. Tanulok elviselni. Tanulom, hogy hova kell pontosvessző, hova kettőspont és hova egyenlőségjel. Tanulom beosztani az időt. Tanulok hinni. Tanulom a csendet. Tanulom a türelmet — legfőképpen magam felé. Tanulom elviselni a fájdalmat. Tanulom megélni a fájdalmat. Tanulom megélni a pillanatot. Tanulok nem aggódni a jövőn. Tanulok helyes logikai feltételeket megfogalmazni. Tanulom az utálatos filehandle-öket. Tanulok kedvesebbnek lenni — magamhoz is. Tanulok meglátni. Tanulom becsukni a szememet. Tanulok segíteni. Tanulom hagyni, hogy segítsenek nekem. Tanulok remélni.
Tanulom átadni magam a tanulás önmagáért való örömének.
