Ki van ez találva. Ez a 250. bejegyzés. Tiszta számmisztika. Megünnepeltük ugyanis apa 50. szülinapját és az én 25. szülinapomat. Fesztivál jelleggel buliztunk 3 napon keresztül. Amikor a legkevesebben voltunk, akkor 14 fős volt a társaság, mikor a legtöbben, akkor meg 26 ember evett, ivott, mulatozott a kertünkben.
Összejött ezen a hétvégén a teljes nagycsalád, mind az unokatesók, nagyszülők, s hozzájuk csatlakoztak a barátaink. Mindenki egyszerre beszélt és sokat nevetett. A fiúk eláztak. Fociztak. Főztünk. A lányok verték a blattot (a sok zsugabubus). Volt négy (!) szülinapi torta*. Sírtunk, mert meghatódtunk.
Apám azt mondta, hogy nem is annak örül, hogy megünnepeljük az 50. születésnapját, hanem hogy így össze tud gyűlni a család. Tesókám pasija pedig erre: "Tudod, hogy ez milyen ritka manapság?" - mármint hogy így összegyűlik egy ekkora család és együtt eszik-iszik 3 napon keresztül.
És tényleg az. Ritka. És nagyon nagy dolognak éreztem, hogy ennyire szeretjük egymást és így összetartunk. Pedig vannak, akik a Dunántúlról érkeztek és mamáéknak is 2 órát kell kocsikázni, hogy elhozhassuk őket hozzánk. De nem számít, mert eljönnek és jól érezzük magunkat.
Tündi azt mondta, hogy ő a lányának is olyan férjet szeretne, akivel tovább tudja vinni ezt a családi hagyományt/életformát.
Ha publikusabbá tettem volna anno ezt a blogot, akkor már itt díszelegne az a klassz családi csoportkép, amit készítettünk. Szupercsalád ez, én mondom nektek. :)
*A szülinapi tortákból 3 az enyém volt. Egyet Mese sütött, egyet az én drága Szupernagyim és egyet E. és T. Ennek sörösüveg alakja volt és rá volt írva, hogy "SÖR", mert ha már nem ihatom, akkor legalább ehessem. Komolyan majdnem elbőgtem magam, annyira meghatódtam. :)